Tegnap regisztráltam a blogot még jópár linkgyűjteménybe, s már látszik, hogy szép lassan onnan is kezdenek "csurogni" a látogatók! :-)
Közben megérkeztek az első kommentek is, amire megpróbálok mindig minél hamarabb válaszolni.
És most néhány "extrém" példa, mint már korábban ígértem, hogy akár miket is el lehet érni egy jó weboldallal. Ezeket csak érdekességképpen említem meg, semmiképpen nem azért, hogy valaki is azt higgye, hogy ilyen portálokban kell elsősorban gondolkodnia! Én sem ilyen extrém oldal létrehozásán gondolkodom!
Mindenesetre ha valakinek van valami hatalmas ötlete, egy kis piackutatás után kezdjen bele a megvalósításába azonnal, nehogy valaki más is kitalálja ugyanazt, és learassa a legnagyobb babérokat! :-)
Magyarországnál maradva 1 nagyon jó példa az IWIW! Az IWIW-et két magánszemély találta ki és alkotta meg, s rá 4 évre a T-online közel 1 milliárd forintért vásárolta meg. Nyilván az első 4 év alatt is voltak bevételeik! :-) És úgy látszik jó vétel volt: Az iWiW már most behozta a vételára ötödét.
Külföldön már találkozhatunk extrémebb példával is. Idén év elején kezdtek el mindenhol cikkezni róla, hogy a Google felvásárolta az akkora már a világ első számú videómegosztó szolgáltatását magáénak tudható YouTube-t! A YouTube-t szintén magánszemélyek találták ki és alkották meg, nagyon rövid idő alatt hatalmas sikerekre tettek szert, s a felvásárlás után az alapítók milliárdosok lettek!
És most következzen a Google! Az a cég, aki egy garázsban kezdte pályafutását, s mára az egyik legsikeresebb világcéggé nőtte ki magát!
Igen, vannak ilyenek is! De mégegyszer mondom, ezeket csak érdekességként hoztam fel. Engem mindenesetre lenyűgöztek! :-)
Rengeteg lehetőség van az Internetben, csak ki kell használnunk! A magyar piacban is még nagyon sok lehetőséget mondanak a szakértők!
És egy érdekes kérdés a cikk végére:
Vajon miért nem sikerült ezidáig Magyarországnak egyetlen világcéget sem produkálnia, azaz tekintetbe véve, hogy sok okos, intelligens ember van a magyarok közt, nálunk miért nem nőtte ki magát egyetlen cég sem világcéggé?

Utolsó kommentek